2026. március 18-i fellebbezés: semmisség, megválaszolatlan bizonyítékok és a második örökbefogadás

A tizenkét oldalas fellebbezés teljes magyar fordítása. Az 1–11. oldal a szerző beadványát, a 12. oldal az ítéletet tartalmazó küldemény borítékának másolatát tartalmazza. A boríték látható adatait külön szerkesztői szöveg írja át. Az eredeti minősítések és jogi érvek változatlan tartalommal szerepelnek. A fellebbezés kelte 2026. március 18.; e példányon bírósági érkeztető bélyegző nem látható.

Eredeti fellebbezés és boríték · 12 oldal

Forrásoldal 1

AZ ÚJVIDÉKI ALAPFOKÚ BÍRÓSÁGHOZ
az
ÚJVIDÉKI FELLEBBVITELI BÍRÓSÁG részére

Ügy: P2.1435/24

Felperes / fellebbező:
Milan Petrović (születési nevén Milivoj Miletić)
Kraljevačkog bataljona utca 110., Kragujevac

Alperes:
Újvidék Város Szociális Központja
Zmaj Ognjena Vuka utca 13–17., Újvidék

Forrásoldal 2

FELLEBBEZÉS

az Újvidéki Alapfokú Bíróság P2.1435/24. számú ügyben hozott ítélete ellen

Teljes egészében megtámadom az Újvidéki Alapfokú Bíróság P2.1435/24. számú ügyben, a 2026. február 9-én berekesztett főtárgyalást követően hozott ítéletét, amelyet 2026. március 13-án vettem át, az alábbi okokból:

1. a polgári peres eljárás szabályainak lényeges megsértése;
2. a tényállás téves és hiányos megállapítása;
3. az anyagi jog téves alkalmazása;
4. a perköltségekről hozott téves döntés.

Indítványozom, hogy az Újvidéki Fellebbviteli Bíróság:

elsődlegesen változtassa meg a megtámadott ítéletet, és teljes egészében adjon helyt a kereseti kérelemnek;

másodlagosan helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, és utalja vissza az ügyet az elsőfokú bírósághoz új tárgyalásra.

I. A FELLEBBEZÉSI OKOK ÖSSZEFOGLALÁSA

A megtámadott ítélet nem cáfolta meg állításaimat, és nem vizsgálta meg a jogvita lényegét, hanem az alperes belső dokumentációját és narratíváját gyakorlatilag önmagában elegendő bizonyítéknak tekintette a valóságtartalom és a jogszerűség igazolására. A bíróság ezzel nem gyakorolt tényleges bírói ellenőrzést a vitatott eljárás felett, hanem visszamenőleg igazolta annak jogszerűségét.

A bíróság nem tisztázta, hogyan kerültem egyáltalán a gyámhatóság hatáskörébe 1979. június 21. előtt; nem alkalmazta ténylegesen Vajdaság SZAT 1976. évi örökbefogadási törvényének 30. cikkét; nem tisztázta, milyen alapon kerülték meg anyám hozzájárulását; nem értékelte Vera Radovanović érdekellentétét; nem tisztázta az O.196/79. számú hagyatéki eljárás és az örökbefogadási eljárás közötti kapcsolatot; és nem magyarázta meg, hogyan lehetséges az 1984-es második örökbefogadás az 1979-ben állítólag jogszerűen létrehozott teljes örökbefogadás után.

Különösen fontos, hogy a bíróság ténylegesen figyelmen kívül hagyta kulcsfontosságú beadványaimat, mindenekelőtt a 2025. június 30-i, a 2025. október 27-i és a 2026. január 12-i beadványt, amelyekben éppen e jogvita döntő kérdéseit vetettem fel és dokumentáltam részletesen. Az ítéletből nem látszik, hogy e beadványokat ténylegesen megvizsgálták volna, csupán az, hogy formálisan az ügyiratban szerepeltek.

II. BEVEZETÉS

Ebben az eljárásban nem volt vitás, hogy bizonyos dokumentumok léteznek. Az volt vitás, hogy e dokumentumokból valóban következik-e, hogy 1979-ben a teljes örökbefogadás valamennyi törvényi feltétele teljesült; hogy az eljáró szervnek volt-e jogszerű hatásköre; hogy létezett-e az ismert és élő anya hozzájárulásának jogszerű helyettesítése; hogy az eljárást pártatlanul és a gyermek érdekében folytatták-e; továbbá hogyan lehetséges, hogy ugyanez a rendszer 1984-ben ugyanazt a gyermeket újra örökbe adja egy másik örökbefogadó házaspárnak.

E kérdésekre a megtámadott ítélet nem ad teljes, világos és ellenőrizhető indokokat.

Forrásoldal 3

Ezért ez az ügy nem csupán egy történeti aktus utólagos értékelését jelenti, hanem következményei mai intézményi fenntartásának értékelését is, beleértve a felperes identitására, származására és személyének jogi folytonosságára gyakorolt következményeket.

Az elsőfokú bíróság formálisan idézett egyes törvényi rendelkezéseket, majd elfogadta, hogy a gyámhatóság már megállapította a feltételek teljesülését; így bizonyos iratok létezésének puszta tényéből következtetett azok jogszerűségére. Ez a megközelítés nem a vitatott eljárás bírói ellenőrzése, hanem eredményének visszamenőleges intézményi igazolása.

Az ítélet tehát módszertanilag és jogilag gyenge: kritikátlanul elfogad, elhallgat, átugrik, és ott von le következtetést, ahol elemeznie kellett volna.

III. A POLGÁRI PERES ELJÁRÁS SZABÁLYAINAK LÉNYEGES MEGSÉRTÉSE

1. Az ítélet nem tartalmaz megfelelő indokokat a döntő tényekről

A megtámadott ítélet nem tartalmaz teljes, konkrét és ellenőrizhető indokokat azokról a kulcskérdésekről, amelyektől közvetlenül függ a döntés jogszerűsége, különösen az alábbiakról:

• hogyan került a kiskorú Milivoj Miletić a gyámhatóság hatáskörébe 1979. június 21. előtt;
• milyen konkrét aktussal, milyen napon és milyen tények alapján hozták létre ezt a hatáskört;
• hogyan egyeztethető össze az Újvidéki Szociális Védelmi Önigazgatási Érdekközösség állítólagos hatásköre az Újvidéki Községi Bíróság 1979. július 20-i levelével, amely a Harcos- és Rokkantügyi, valamint Szociális Védelmi Titkárságot mint gyámhatóságot gyám kijelölésére utasítja jogaim és érdekeim hagyatéki eljárásban való védelmére;
• milyen kapcsolat áll fenn az O.196/79. hagyatéki eljárás, a Gž 11/80. fellebbezési eljárás és az 1979. évi teljes örökbefogadási eljárás között;
• milyen jogi jelentősége van a P-1642/76. válóperes iratnak és Lakatos Pál apai elismerése nyomainak;
• milyen jogalapon helyettesítették anyám hozzájárulását;
• hogyan építhette fel ugyanaz a személy, Vera Radovanović az ügyet, ajánlhatta az örökbefogadókat, hogyan nevezhették ki eseti gyámnak, és hogyan adhatta meg ezután az örökbefogadáshoz való hozzájárulást;
• hogyan lehetséges, hogy az 1979-ben állítólag jogszerűen létrehozott teljes örökbefogadás után 1984-ben ugyanazon gyermek újabb örökbefogadását hajtják végre.

Az ítélet sehol nem mondja meg, hogy a konkrét esetet jogilag Vajdaság SZAT örökbefogadási törvénye 30. cikkének (1) vagy (4) bekezdése alá sorolja-e, és azt sem jelöli meg, pontosan mely tények töltik ki e bekezdés tényállási elemeit. Az ítélet az állítólagos gyermekelhagyás napját, az anya keresésének kezdőnapját, e keresés konkrét cselekményeit sem határozza meg, és nem jelöl meg bizonyítékot arra, hogy 1979. június 21. előtt letelt a törvényben előírt hat hónap. Enélkül a teljes örökbefogadás feltételeinek teljesülésére vonatkozó indokolás nemcsak hiányos, hanem belsőleg ellenőrizhetetlen is marad.

Forrásoldal 4

Az ítélet e kérdések egyikére sem ad valódi indokokat. Ehelyett a bíróság általános formulákat használ arról, hogy a gyámhatóság „az előzetes eljárásban megállapította” a feltételeket, és hogy a bíróság „kétséget kizáró módon” megállapította a jogszerűséget. Ezek nem ítéleti indokok, hanem puszta deklarációk.

Különösen jelentős, hogy az elsőfokú bíróság a megtámadott ítélet indokolásába beemelte azt a tényt, hogy a felperest 1984-ben egy másik örökbefogadó házaspár újra örökbe fogadta, ám ezt a tényt jogilag nem magyarázta meg. Ezzel az elsőfokú bíróság olyan tényt emelt be saját indokolásába, amely megingatja saját következtetését az 1979. évi teljes örökbefogadás jogszerű és tartós létrehozásáról, majd ezt a tényt minden jogi elemzés nélkül hagyta. Az ilyen indokolás belsőleg ellentmondásos, és nem teszi lehetővé a megtámadott ítélet helyességének megfelelő felülvizsgálatát.

2. A bíróság nem válaszolt a felperes beadványokban előadott döntő állításaira

Az eljárás során a 2025. június 30-i, a 2025. október 27-i és a 2026. január 12-i beadványaimban, valamint a 2025. október 15-i tárgyaláson tett vallomásomban pontosan, többszörösen és dokumentáltan felvetettem a jogvita döntő pontjait.

A 2025. június 30-i beadványban különösen a hatáskör megszerzésének módját, a hagyatéki eljárás és az örökbefogadás közötti kapcsolatot, valamint azt a kérdést vetettem fel, hogy a teljes örökbefogadást azelőtt hajtották végre, hogy a szervnek világos jogalapja lett volna az ilyen eljárásra.

A 2025. október 27-i beadványban részletesen megjelöltem, mely iratokat és aktusokat kell a bíróságnak beszereznie, miért relevánsak, és milyen jogi csomópontokat tisztáznak, különösen a P-1642/76. válóperes irattal, az O.196/79. hagyatéki irattal, a hatáskör, az anya, az apaság, az 1984. évi második örökbefogadás és az identitás kérdésével kapcsolatban.

A 2026. január 12-i beadványban összekapcsoltam a hagyatéki eljárást, a gyermek jogállását, a gyámhatóság kérdését, a követési lapot, Vera Radovanović szerepét, az 1984. évi második örökbefogadást, a Petrović házaspárra vonatkozó kedvezőtlen pszichológusi véleményt és a jogellenes eljárás folytonosságát.

Az ítéletből nem látszik, hogy e beadványok bármelyikére érdemben válaszolt volna mint az érvelés tartópillérét alkotó egészre. Nem tárja fel logikájukat, nem vitatja meg kulcspontjaikat, és nem cáfolja meg alapvető állításaikat, hanem megkerüli és formálisan elfedi őket. Ezzel megsértette azt a jogomat, hogy a bíróság ténylegesen döntsön az általam előadott állításokról, és ne pusztán formálisan vegye tudomásul őket.

Az ítéletből az sem látszik, miért utasították el döntő állításaimat és mellékleteimet; csupán az látszik, hogy az alperes állításait és dokumentációját elfogadták.

3. Az ítélet nem mutatja a felperes által korábban már az ügyiratba helyezett mellékletek és bizonyítékok tényleges értékelését

A beadványok állításain túl a döntő tények és az azokat alátámasztó bizonyítékok korábbi beadványaim és maga a keresetlevél mellékletei révén már fizikailag bekerültek az ügyiratba. Ez különösen az O.196/79. hagyatéki irat részeire, a Gž 11/80. fellebbezési eljárás részeire, a P-1642/76. válóperes iratra, az anyakönyvi kivonatokra és más mellékletekre vonatkozik, amelyekre kifejezetten hivatkoztam, és amelyeket konkrétan döntő jelentőségűként jelöltem meg a gyámhatóság hatáskörének, az apaság, az anya és a hozzájárulás kérdésének, valamint a hagyatéki eljárás és az örökbefogadás közötti kapcsolatnak a tisztázásához.

Forrásoldal 5

A megtámadott ítéletből nem látszik, hogy a bíróság ténylegesen és kritikusan értékelte volna ezeket a mellékleteket. Ellenkezőleg: az indokolásból az következik, hogy a bíróság a döntés alapjaként ténylegesen, tartalmuk szerint figyelembe vett dokumentumok elsősorban az alperes belső aktusai és az örökbefogadási eljárás dokumentációja voltak, míg a felperes döntő mellékleteit vagy elhallgatja, vagy az ügyiratban való puszta formális jelenlétükre redukálja, tényleges bizonyító értékük vizsgálata nélkül.

Az ítélet így hiányos és szelektív maradt a bizonyítékok értékelésében, mert nem mutatja meg, miért és hogyan utasítja el vagy szorítja háttérbe a bíróság a felperes döntő mellékleteit, amelyek már az ügyiratban szerepeltek, és közvetlenül érintik a vitatott örökbefogadás jogszerűségét.

Különösen módszertani tévedés, hogy a bíróság a dokumentáció hitelességét és hivatalos eredetét gyakorlatilag tartalmának valóságával azonosította. Ez nem tényleges bizonyítékértékelés, hanem annak a szervnek a jogszerűségére vonatkozó előfeltevés, amelynek eljárása éppen e jogvita tárgya.

4. A bíróság nem válaszolt a felperes 2025. október 15-i vallomásában előadott döntő állításaira

A 2025. október 15-i tárgyaláson részletesen előadtam:

• hogy nem tudom, milyen alapon került a CSR hatáskörébe a személyemmel kapcsolatos döntéshozatal;
• hogy a bíróság 1979. július 20-án jogaim hagyatéki eljárásban való védelmére kérte gyám kijelölését, nem pedig örökbefogadás céljából;
• hogy Vera Radovanović eseti gyám is volt, és az örökbefogadási eljárásban részt vevő személy is;
• hogy a teljes örökbefogadási eljárást felgyorsítva, közvetlenül ötödik születésnapom előtt hajtották végre;
• hogy a szakértői jelentések egymásnak ellentmondanak;
• hogy később, 1984-ben második örökbefogadásra került sor.

Az ítélet nem vizsgálta meg ténylegesen ezeket az állításokat, hanem összelapította őket azzal az általános formulával, hogy vallomásomat csak azokban a részekben fogadta el, amelyek „összhangban vannak azokkal a bizonyítékokkal, amelyeknek a bíróság hitelt adott”.

5. Az ítélet körkörös érvelésen alapul

A bíróság nem gyakorolt tényleges bírói ellenőrzést a vitatott eljárás jogszerűsége felett, hanem tévesen úgy kezelte az archív dokumentáció létezését és formális hitelességét, mint a teljes örökbefogadás törvényi feltételei teljesülésének elegendő bizonyítékát.

A bíróság a gyámhatóság belső dokumentációját eleve hitelesnek és elegendőnek fogadta el, majd vallomásomat csak azokban a részekben fogadta el, amelyek „összhangban vannak azokkal a bizonyítékokkal, amelyeknek a bíróság hitelt adott”.

Ezzel a bíróság előbb éppen annak a szervnek adott elsőbbséget, amelynek eljárása a jogvita tárgya, majd vallomásom igazságát ugyanezen dokumentációhoz mérte. Ez a megközelítés körkörös érvelés, és azt mutatja, hogy a bíróság nem a joghoz és a külső tényekhez mérte a vitatott eljárást, hanem annak a szervnek a belső dokumentációjához, amelynek eljárása a jogvita tárgya volt.

6. Az ítélet sablonos indokolás elemeit mutatja

Forrásoldal 6

Ezenkívül a meg nem hallgatott tanúkra vonatkozó indokolás a sablonos megközelítés elemeit mutatja, ami tovább erősíti, hogy az ítéletet nem a tényleges eljárásmenetre és a felek konkrét eljárási cselekményeire fordított teljes figyelemmel írták meg.

IV. A TÉNYÁLLÁS TÉVES ÉS HIÁNYOS MEGÁLLAPÍTÁSA

1. A gyámhatóság hatáskörét nem állapították meg

Az elsőfokú bíróság elegendőnek tekintette azt, hogy hivatkozik a gyámhatósági feladatoknak az Újvidéki Szociális Védelmi Önigazgatási Érdekközösségre ruházásáról szóló határozatra. Ezzel azonban nem oldotta meg a kulcskérdést: hogy ebben a konkrét esetben, 1979. június 21. előtt létezett-e jogszerű, konkrét és dokumentált alap arra, hogy ez a szervezet átvegye a kiskorú Milivoj Miletić ügyében való döntéshozatalt, és végrehajtsa a teljes örökbefogadást.

A bíróság nem állapította meg:

• mely konkrét aktussal jött létre a hatáskör;
• mikor jött létre;
• milyen tények alapján;
• hogyan egyeztethető össze az állítólagos hatáskör azzal a ténnyel, hogy a Községi Bíróság 1979. július 20-án a Titkársághoz mint gyámhatósághoz fordul, hogy a kiskorú Milivoj részére gyámot jelöljön ki.

Teljesen tisztázatlan maradt a belső ellentmondás az 1979 júniusában örökbefogadás céljából gyámhatóságként eljáró szerv és az a szerv között, amelyhez a bíróság 1979 júliusában ugyanazon gyermek öröklési jogainak védelme érdekében gyámhatóságként fordul.

2. Az anya jogállását nem állapították meg helyesen

Az ítélet elfogadja azt a narratívát, hogy anyám „ismeretlen tartózkodási helyen” volt, és alapos ok nélkül nem teljesítette szülői kötelességét, de nem állapítja meg:

• milyen konkrét lépéseket tettek megtalálása érdekében;
• mikor tették meg ezeket a lépéseket;
• eltelt-e a törvényben előírt határidő;
• milyen jogalapon helyettesítették jogszerűen az ő hozzájárulását az eseti gyám hozzájárulásával.

Maga az ítélet ugyanakkor megállapítja, hogy vér szerinti anyám Cvita Miletić, teljes személyazonosító adataival. Vagyis nem ismeretlen szülőről van szó, hanem ismert szülőről, akinek állítólag ismeretlen volt a tartózkodási helye. Ez jogilag nem ugyanaz, és a 30. cikk alkalmazása szempontjából sem jár ugyanazokkal a következményekkel.

Az ítélet jogilag nem különítette el azt a helyzetet, amikor a szülő ismeretlen, attól a helyzettől, amikor a szülő ismert, de tartózkodási helye állítólag ismeretlen, holott ettől a különbségtételtől függ a 30. cikk helyes alkalmazása.

Forrásoldal 7

Más szóval az elsőfokú bíróság formálisan idézte a 30. cikket, de nem állapította meg azokat a döntő tényeket, amelyek nélkül e cikk nem alkalmazható: sem a konkrét eset jogi szabályozási körét, sem a keresés időtartamát és menetét, sem az ismert anya hozzájárulása eseti gyámi hozzájárulással való helyettesítésének jogszerű alapját.

3. Lakatos Pált és az apaság nyomait nem értékelték helyesen

A bíróság Lakatos Pál kérdését arra az egyszerű megállapításra redukálta, hogy az apaságot bíróság nem állapította meg. Ezzel átugrotta a lényeget.

Az eljárásban felvetették és dokumentálták azokat a nyomokat, amelyek szerint:

• Lakatos Pál a válóper összefüggésében elismerte a gyermeket;
• a család tudott a gyermek létezéséről;
• az apai családi körben éltem;
• apai nagyanyámnál és nagyapámnál tartózkodtam;
• a hagyatéki eljárásban megvitatták jogállásomat mint az örökhagyó házasságon kívül született fiáét;
• egy időpontban még örökössé is nyilvánítottak.

A bíróság nem értékelte e nyomok jelentőségét annak megítélésében, hogy az „apa ismeretlen” adminisztratív formula a tényleges tényállást tükrözte-e, vagy egy összetettebb családi és öröklési jogi valóság adminisztratív leegyszerűsítését jelentette a teljes örökbefogadás megkönnyítése érdekében.

4. Az O.196/79. hagyatéki eljárást nem értékelték helyesen

A hagyatéki eljárás nem mellékes háttér volt, hanem az egyik központi bizonyíték.

Abban megtalálható:

• az 1979. március 19-i jegyzőkönyv, amely megállapítja, hogy a kiskorú Milivoj a nagyanyjánál és nagyapjánál, vagyis az örökhagyó szüleinél van;
• az 1979. július 20-i levél, amely gyám kijelölését kéri jogai és érdekei hagyatéki eljárásban való védelmére;
• a Gž 11/80. fellebbezési eljárás, amelyből kitűnik, hogy a magánszemély örökösök tudnak arról: a SIZ-nél teljes örökbefogadási eljárás folyt, és az örökbefogadók kijelentették, hogy nem kérik, hogy Milivoj bárki után örököljön.

A bíróság nem magyarázta meg, hogyan lehetséges, hogy ugyanaz a gyermek az egyik jogi csatornában Miletić Milivojként, Lakatos Pál lehetséges örököseként jelenik meg, a másikban pedig szülői gondoskodás nélküli gyermekként, aki készen áll a teljes örökbefogadásra és identitásának egy másik családba történő átírására.

Az ítélet azt sem magyarázta meg, miért nem tekintette ezt az anyagot döntő jelentőségűnek, noha közvetlenül érinti az identitást, az örökösi jogállást és a gyermekkel kapcsolatos intézményi eljárás időzítését.

5. Az 1984. évi második örökbefogadás jogi magyarázat nélkül maradt

Az ítélet megállapítja, hogy 1984-ben a Petrović házaspár örökbe fogadott, és elrendelték, hogy az ő vezetéknevüket viseljem, de nem tisztázza, hogyan lehetséges ez egyáltalán, ha 1979-ben már jogszerűen létrejött a teljes örökbefogadás.

Forrásoldal 8

A bíróság nem magyarázza meg, hogyan egyeztethető ez össze Vajdaság SZAT örökbefogadási törvényének 40. cikkével, amely szerint a teljes örökbefogadás felbontása nem megengedett, sem ugyanezen törvény 7. cikkével, sem magának a teljes örökbefogadás jogintézményének logikájával.

6. Vera Radovanović érdekellentétét nem értékelték helyesen

Az iratokból az következik, hogy Vera Radovanović egyidejűleg:

• felépítette az anyáról mint erkölcsileg alkalmatlan személyről szóló narratívát;
• relativizálta Lakatos Pál apaságát;
• vezette a követési lapot és az esetjelentést;
• konkrét örökbefogadókat ajánlott éppen számomra;
• eseti gyámnak nevezték ki az örökbefogadáshoz való hozzájárulás megadása érdekében;
• hozzájárult a teljes örökbefogadáshoz;
• majd 1984-ben az új örökbefogadási ciklusban is részt vett.

A bíróság ezt nem vizsgálta problémaként, csupán az eseti gyám formális létezését állapította meg.

V. AZ ANYAGI JOG TÉVES ALKALMAZÁSA

1. Vajdaság SZAT örökbefogadási törvénye 30. cikkének téves alkalmazása

Az elsőfokú bíróság formálisan idézte a 30. cikket, de nem alkalmazta konkrétan a megállapított tényekre.

A bíróság nem tisztázta, hogy az esetet e cikk (1) vagy (4) bekezdése alá sorolja-e.

Ha az esetet az (1) bekezdés alá sorolja, a bíróságnak meg kellett volna állapítania, hogy a szülők ismeretlenek voltak-e, vagy hogy elhagyták-e a gyermeket, továbbá hogy a hat hónapos határidő lejárta után sem állapították-e meg a szülők tartózkodási helyét.

Ha az esetet a (4) bekezdés alá sorolja, a bíróságnak tisztáznia kellett volna, ki volt ismeretlen vagy nem élő, ki volt a másik szülő, és hol található e másik szülő előzetes hozzájárulása, illetve milyen jogalapon helyettesítették azt jogszerűen.

Ezek közül semmi nem történt meg.

2. Vajdaság SZAT örökbefogadási törvénye 41. cikkének téves alkalmazása

A bíróság a 41. cikket arra a deklarációra redukálta, hogy nem állnak fenn semmisségi okok, ám ténylegesen nem ellenőrizte, teljesültek-e a 30. és 31. cikk konkrét feltételei.

Ezzel ténylegesen a gyámhatóságra bízta, hogy egyszerre legyen a vitatott aktus létrehozója és saját jogszerűségének mércéje, elfogadva, hogy ez a szerv azt már „megállapította”.

3. A 40. cikk és a 7. cikk logikájának figyelmen kívül hagyása

Az 1984-es második örökbefogadás jogi magyarázat nélküli megemlítésével a bíróság figyelmen kívül hagyta az akkor hatályos törvény logikáját.

Forrásoldal 9

A bíróságnak meg kellett volna magyaráznia, hogyan lehetséges új örökbefogadás 1984-ben, ha 1979-ben már létezett érvényes teljes örökbefogadás, amely az akkor hatályos jog szerint nem bontható fel. Mivel ezt nem tette meg, az anyagi jogot nem alkalmazta arra a döntő tényre, amely közvetlenül aláássa az első örökbefogadás jogszerűségére vonatkozó következtetést.

4. A jogvita téves leszűkítése pusztán családjogi keretre

A bíróság tipikus családjogi jogvitaként kezelte az ügyet, noha a gyámhatósággal szembeni, történeti és mai eljárásának jogszerűségét, az identitás, a származás, az örökösi jogállás és az identitás adminisztratív megváltoztatásának következményeit érintő jogvitáról van szó.

Ezzel az elsőfokú bíróság tévesen háttérbe szorította a jogvita identitásbeli dimenzióját, holott éppen ettől függ a vitatott örökbefogadás jogi jelentőségének és következményei későbbi intézményi fenntartásának helyes megértése.

VI. A BIZONYÍTÉKOK TÉVES ÉRTÉKELÉSE

Az elsőfokú bíróság nem értékelte kritikusan az archív dokumentáció tartalmát, hanem annak formális hitelességét és hivatalos eredetét gyakorlatilag tartalma valóságával és az azt készítő szerv eljárásának jogszerűségével azonosította.

Különösen kritikátlanul fogadta el az éppen azon szerv által készített dokumentumokat, amelynek eljárását vitatják.

Az elsőfokú bíróság azt a tényt sem értékelte kritikusan, hogy az alperes belső dokumentációja biológiai anyámról értékítéletekkel, nemi és kulturális előítéletekkel átszőtt megalázó narratívát tartalmaz; ehelyett ezt a tartalmat tényleges jogi és bizonyítási távolságtartás nélkül gyakorlatilag elfogadta. Ezzel nemcsak kritikátlanul átvette az alperes belső dokumentációját, hanem közvetve legitimáló keretet adott annak értékítéletekkel szennyezett leírásaihoz is, amelyek nem szolgálhattak a bírói következtetés semleges és megbízható alapjául.

Nem értékelték helyesen az alábbiakkal kapcsolatos ellentmondásokat és problémákat:

• a kapcsolatok és az esetmunka követési lapja;
• Vera Radovanović szociális munkás jelentése;
• a szakszolgálatok sablonos és egymással össze nem hangolt véleményei;
• az anyáról „a szomszédokkal folytatott tanácskozásra” alapozott, komoly bizonyítási alap nélküli erkölcsi minősítések;
• az a tény, hogy a CSR saját belső dokumentációja több helyen is megerősíti: a gyermek gondozott és rendezett volt, az apai rokonoknál ellátták, és felgyorsított pszichológiai felkészítésen ment keresztül az identitás megváltoztatására.

Más szóval a bíróság nem vetette össze és nem mérlegelte az egymással szemben álló bizonyítékokat, hanem eleve előnyben részesítette az alperes belső dokumentációját.

VII. A KÖLTSÉGEKRŐL HOZOTT DÖNTÉS

Megtámadom azt a döntést is, hogy mindegyik fél maga viselje költségeit.

Forrásoldal 10

Az elsőfokú bíróság indokolatlanul „a családi viszonyok rendezésére” szűkítette ezt a jogvitát, noha a gyámhatósággal szembeni, eljárásának jogszerűségét, az identitás, a származás, az örökösi jogállás és a vitatott teljes örökbefogadás következményeit érintő jogvitáról van szó.

VIII. A MEGTÁMADOTT ÍTÉLET INTÉZMÉNYI JELENTŐSÉGE

Ezzel az ítélettel az ügy többé nem maradt Újvidék Város Szociális Központja 1979. évi történeti eljárásának szintjén, hanem annak mai intézményi megerősítésének szférájába került. Az elsőfokú bíróság nem szorítkozott egy régi aktus értékelésére, hanem a jelenben, a Szerb Köztársaság tekintélyével átvette és megerősítette annak a szervnek a narratíváját, amelynek eljárását vitatták. Ezzel az elsőfokú bíróság mai intézményi megerősítést adott az eredeti identitás adminisztratív eltörlése és következményeinek fenntartása mintázatához.

Ez különösen súlyos, mert ebben a konkrét esetben nem csupán egy családjogi aktus formális jogszerűségének vitájáról van szó, hanem egy olyan ember identitásáról, akinek megállapított családi származása apai ágon magyar, anyai ágon horvát; akinek eredeti személyes, családi és nemzeti folytonosságát a vitatott teljes örökbefogadás és az azt követő, ezt az állapotot tovább fenntartó aktusok megszakították és adminisztratívan átalakították. A megtámadott ítélet ezért nem redukálható egy helyi családjogi vitában hozott rutindöntésre. Mai intézményi állami választ jelent arra a dokumentált állításra, hogy egy gyermek eredeti identitását jogellenesen és adminisztratívan elnyomták.

Különös súlyt ad ennek az ítéletnek az, hogy kulcsfontosságú beadványaim ténylegesen valódi válasz nélkül maradtak. A bíróság ezzel nemcsak azt mutatta meg, hogy elfogadta az alperes narratíváját, hanem azt is, hogy érdemi és érvekkel alátámasztott szembenézés nélkül lépett túl azokon a részletesen megindokolt állításokon, amelyek arra kötelezték, hogy a jogvita lényegébe hatoljon: a gyámhatóság hatáskörének, a szülői hozzájárulás helyettesítése jogszerűségének, a hagyatéki eljárás és az örökbefogadás kapcsolatának, az 1984-es második örökbefogadásnak, valamint a vitatott aktus identitásbeli következményeinek kérdésébe.

Ezen túl a megtámadott ítélet az alperes belső dokumentációjának kritikai távolságtartás nélküli átvételével közvetve intézményesen igazolta a biológiai anyámról szóló megalázó narratívát is, jóllehet ez a narratíva nem szolgálhatott a bírói következtetés semleges alapjául. Így nem maradt pusztán az eljárási formalizmus szintjén, hanem intézményesen megerősítette azt az értékkeretet is, amelyen keresztül az eredeti jogellenességet igazolták és fenntartották.

Az ilyen eljárás e konkrét ügy keretein túlmutató következményekkel jár. Megmutatja, hogyan viszonyul a mai jogrend ahhoz az állításhoz, hogy egy kisebbségi, magyar–horvát származású gyermeket adminisztratívan kiszakítottak eredeti identitásából, és e tett következményeit a bírói és intézményi védelem ma is fenntartja. A megtámadott ítélet ezért szükségképpen túllép a helyi eljárási rutin keretein, és tágabb jogi, tudományos és nemzetközi jelentőségű dokumentummá válik.

Éppen ezért az elsőfokú bíróság eljárásmódja ebben az ügyben nemcsak a peres felek számára fontos, hanem annak szélesebb körű megítéléséhez is, hogy a Szerb Köztársaság igazságszolgáltatása képes-e szembenézni az identitáshoz, a származáshoz és a személy folytonosságához való jog megsértésére vonatkozó súlyos és dokumentált állításokkal. Az olyan ítélet, amely e megállapításokra nem valódi indokokkal válaszol, hanem megkerüli, elhallgatja vagy formálisan elfedi őket, nem marad pusztán helyi bírói aktus. Egyúttal annak bizonyítékává is válik,

Forrásoldal 11

hogyan választja meg az állam mai intézményein keresztül a múlt vitatott aktusainak következményeihez való viszonyulását.

Ebben az értelemben a megtámadott ítélet nemcsak eredménye miatt jelentős, hanem azért az üzenetért is, amelyet az állam arra vonatkozó készségéről vagy annak hiányáról küld, hogy jogilag felülvizsgálja és orvosolja azokat az aktusokat, amelyek egy kisebbségi származású gyermek eredeti identitásának adminisztratív megszakításához, majd e megszakítás következményeinek fenntartásához vezettek.

IX. INDÍTVÁNY

A fenti okok mindegyikére tekintettel indítványozom, hogy az Újvidéki Fellebbviteli Bíróság:

elsődlegesen változtassa meg a megtámadott ítéletet, és teljes egészében adjon helyt a kereseti kérelemnek;

másodlagosan helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, és utalja vissza az ügyet az elsőfokú bírósághoz új tárgyalásra és döntésre, elrendelve, hogy a megismételt eljárásban:

• teljesen tisztázzák a gyámhatóság 1979. június 21. előtti hatáskörének kérdését;
• tisztázzák az O.196/79. hagyatéki eljárás, a Gž 11/80. fellebbezési eljárás és a teljes örökbefogadási eljárás kapcsolatát;
• pontosan és konkrétan alkalmazzák Vajdaság SZAT 1976. évi örökbefogadási törvényének 30., 40. és 41. cikkét;
• tisztázzák az 1984-es második örökbefogadás jogi jelentőségét;
• a gyámhatóság dokumentációját kritikusan, ne csupán formálisan értékeljék;
• újra döntsenek a perköltségekről.

1. melléklet:

Az Újvidéki Alapfokú Bíróság P2.1435/24. számú ügyben a fellebbező Milan Petrovićnak címzett bírósági küldeménye teljes borítékának fénymásolata / nyomtatott képe, a látható 21120 Újvidék posta megjelölésével, az RS740292178RS vonalkódazonosítóval és a 2026. március 12-i postabélyegzővel, a bírósági küldemény feladási napjának és e fellebbezés határidőben történő benyújtásának bizonyítására.

Kragujevacban, 2026. március 18-án

Fellebbező,
Milan Petrović

Forrásoldal 12

1. melléklet — a bírósági küldemény borítéka

A boríték képének szerkesztői átírása ezen az oldalon; a nyomtatott feliratokat és a látható bejegyzéseket elkülönítjük a kitöltetlen mezőktől.

Szerb Köztársaság. Újvidéki Alapfokú Bíróság, Sutjeska 3., 21101 Újvidék.
S4 (ZPP / értesítés) nyomtatvány.
Ügyjelzés: P2.1435/24, VUJIĆ bíró.
Küldeményazonosító és vonalkód: RS740292178RS.
A postaköltség megfizetve a 21120 Újvidék postán.
Címzett: Petrović Milan, Kraljevačkog bataljona 110., Kragujevac, 34113 Kragujevac; postai címkód: 553626.
Körbélyegző: Újvidék, 12.03.26.14. Kézzel írt „23” és egy másik kisebb kézírásos jel látható; jelentésüket a kép nem magyarázza meg.

A kézbesítő postai dolgozó megjegyzései kézbesíthetetlenség esetén: a megkísérelt kézbesítés napja és időpontja; értesítés hagyása a lakásban/üzlethelyiségben, a postaládában, az ajtóra ragasztva vagy a postafiókban. A dátum- és időmezők, valamint valamennyi választási négyzet kitöltetlenek.

A levél azért nem kézbesíthető, mert: a címzett a címen ismeretlen; a cím ismeretlen; a címzett elköltözött; a cím hiányos; a címzett elhunyt; a címzett távol van. Egyik lehetőséget sem jelölték meg.

A kézbesítő postai dolgozó és a küldeményt visszaküldő alkalmazott aláírási mezői kitöltetlenek.

Szerkesztői forráskapcsolatok

A tanúmeghallgatási indítványok már az eredeti keresetlevélben szerepelnek, és a 2025. március 26-i jegyzőkönyv szerint a felperes fenntartotta őket. A 2026. február 9-i utolsó jegyzőkönyv más bizonyítási indítványok általános visszavonását rögzíti, tanúk megnevezése nélkül; az ítélet külön elutasítja Vinka és Dragan Ignjatić meghallgatását. A fellebbezés a meg nem hallgatott tanúkra vonatkozó indokolást bírálja. E különböző forrásállításokat együtt kell olvasni.

Eredeti keresetlevél · 2025. március 26-i jegyzőkönyv · Utolsó tárgyalási jegyzőkönyv · Megtámadott ítélet